2014. július 21., hétfő

2013/14 Upfronts - FOX

Lesz pár érdekes sorozat.

Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen soká tudom folytatni, de végre van időm rá. Először is, arról most nem írok mit kaszált el illetve rendelt be a csatorna, hisz már olyan régen történt ez, hogy szerintem már mindenki tudja, legalábbis akit érdekel. Azt azért megemlíteném, hogy nagyon sajnálom a Raising Hope kaszáját, legalább azt a bűvös 100. részt megélhette volna. A Glee ugyebár 13. részes hatodik évaddal búcsúzik, és nagy valószínűséggel a Bones is búcsúzni fog a 10. éveddal. 


Na de most már következzenek az újoncokról a véleményem. Most nem fogom leírni az alapsztorit, azt megtaláljátok a Sorozatjunkie.hu-n.

Berendelt újoncok:

DRÁMA:

Gotham: Batman előzménysorozata. Őszintén szólva sem az alapsztori sem pedig az előzetesek nem hozták meg a kedvem hozzá. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok, hisz DC sorozat, és a Batman filmek sem voltak rosszak. A pilottól függ minden. Várási fok: 50 %

Red Band Society: nagyon felkeltette a figyelmemet. A sorozat egy kórházban fog játszódni, egy betegosztályon, a narrátor pedig egy 12 éves kómában lévő fiú. Az előzetes is nagyon jó volt. Ráadásul az egyik főszereplő a Big Time Rush Katie-je, azaz Ciara Bravo. Egy szóval már nagyon várom. Várási fok: 95 %

Empire: sem az alapsztori sem az előzetes nem hozta meg túlzottan a kedvet ahhoz, hogy feltétlenül belenézzek, az esélyt azonban természetesen megkapja. Az mondjuk érdekes, hogy a családfő halálos beteg, emiatt meg kell találnia az utódját. Várási fok: 60 %

Backstrom: na itt elgondolkoztam, érdemes-e megadni az esélyt a pilotra, ugyanis annyira érdektelen a számomra, még az előzetes is nagyon rossz volt. Ráadásul egy kiemelkedő színész sincs, aki miatt megérné. Várási fok: 0 %

Hierogly: a FOX időközben meggondolta magát, és gyorsan kaszálták a sorozatot, még a pilotot sem fogják bemutatni. Az előzetes alapján nagyon sajnálom, mert szívesen megnéztem volna. Mindenesetre remélem a Pilot felkerül majd valahová.

Gracepoint: a nyomozós szériák engem nem különösen érdekeltek eddig sem (kivétel a CSI Miami illetve a Bones), ezért nem hiszem, hogy ez az én sorozatom lenne. A sorozat egyébként egy tengerpart menti kisvárosban elkövetett gyerekgyilkosságról és a nyomozásról fog szólni. Várási fok: 0 %


KOMÉDIA:

Mulaney: egy stand up-os vígjátéksorozat. Érdekes, az biztos. Egyrészről szeretem a stand up-ot, bár nem nézem rendszeresen a Showder klub-ot, másrészt furcsa lesz ezt látni egy sorozatban, legalábbis nekem. Az esélyt természetesen megkapja tőlem, hisz így is kevés vígjátékot nézek. Várási fok: 70 %

Weird Loners: Az alapsztori nem túl eredeti, négy 30 körüli egyedülálló felnőttről szól, mind a négyen teljesen más személyiségek. Első blikkre nem tűnik kiemelkedőnek, mégis nagyon kíváncsi vagyok rá. Ha jó lesz, eltudom képzelni, hogy lehet akár olyan sikeres is, mint a nemrég búcsúzó How I Met Your Mother. Várási fok: 90 %

The Last Man on Earth: Az alapkoncepció érdekes, miszerint egyetlen ember van a Földön, aki azt tesz, amit akar, közben reménykedik, hátha nincs egyedül. Eléggé kétesélyes: vagy tetszik, vagy nem. Éppen ezért a Várási fok 50 %

Ahogy azt már említettem, a sorozatok alapsztorijai a Sorozatjunkie-ről származik.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés