2014. augusztus 11., hétfő

Sorozatkritika: The Client List (Ügyféllista)

Eléggé középszerre sikeredett.

Két héttel ezelőtt írtam egy cikket, melynek főszereplője Jennifer Love Hewitt volt, hogy milyen jól tud énekelni. Megemlítettem a sorozatot is, ugyanis nagyon sajnáltam, hogy véget ért. Akkor fejeztem be az első évadot, ami nagyon tetszett, éppen ezért érthető amit írtam. Ám a második évad már feleannyira sem volt jó. Ráadásul az okát sem tudom, mert sok új dolgot hoztak be, amik egyébként izgalmasak is lehettek volna. Az eleje és a vége egész jó volt, ám a közepén ellaposodott. Nagy valószínűséggel az zavarhatott be az egészbe, hogy amit a Pilotba felvázoltak, az részben megszűnt a második évadra. És, hogy mire gondolok konkrétan?

Spoileresen folytatom tovább!


Arra gondoltam, hogy az első évad végén Kyle visszatért, ezzel pedig elvesztette a varázsát a sorozat, legalábbis számomra mindenképpen. Az rendben van, hogy végül jó sokáig a börtönben volt, így Riley gondja nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt, ám itt követték el a nagy hibát: sokkal inkább a magánéletére koncentráltak, és a fürdő nagyon mellékes lett. Mi sem bizonyíthatná jobban, hogy Selena-n kívül az összes lány eltűnt. Az addig oké, hogy jöttek újak is, akik egyébként egy kicsit felkavarták az egyébként sem álló vizet, mégis érezhető volt a váltás. És ez nekem nem tetszett. Nagyon megkedveltem Riley-t, és az életét is, ám Kyle egyáltalán nem hiányzott. Sőt, míg nem volt jelen, Riley sokkal belevalóbb csaj volt, aki azért küzdött, hogy életben tartsa a családját, ráadásul kezdett összemelegedni Evan-nel, akivel jó párost alkothattak volna.


Mit említettem, az első évad nagyon jó volt, élveztem minden részét, rendesen odatapasztott a képernyőhöz, három nap alatt ledaráltam, ám a második évad már több mint egy hétbe telt, és olyan rész is akadt, amit félbeszakítottam, és csak később néztem tovább. Szerintem ez mindent elárul a minőségről. Azért akadtak pozitívumai is, gondolok itt arra, hogy Evan saját szálat kapott, Shelby-vel aranyos párost alkottak, illetve az új szereplők is sokat tettek azért, hogy az élvezhetőségi faktor ne legyen a béka segge alatt. Derek kellemes meglepetés volt, örüm volt nézni, ahogy Selena-val kerülgetik egymást. Apropó Selena: nagyon megkedveltem a második évadban, az elsőben ugyanis nagyon utáltam, de a készítők pozitívabb irányba terelték, ami nagyon jót tett a karakternek. A másik új masszőr Nikki volt, aki nagyon árnyalt karakter volt, őszintén szólva nem néztem volna ki belőle azokat, amiket képes volt véghez vinni. Okozott nagy pillanatokat, az biztos. Szeretnék konkrét dolgokat is írni de úgy döntöttem nem lövöm le a poént, aki kíváncsi nézze meg ezt a röpke 25 epizódot. :)


A sorozat egyébként tele van szerethetőbbnél szerethetőbb karakterrel, Lacey annyira imádnivaló volt, igazán megérdemelte azt a kisbabát. Akit még nagyon megkedveltem, az Riley anyja, Linette, akit feltűnően hanyagoltak a második évadban, és én nagyon hiányoltam őt. De sok szereplőt felsorolhatnék még, többek között Taylor-t is, aki kaphatott volna egy kicsit több teret is. Hiába volt hullámzó minőségű a második évad, az utolsó 2-3 részben rendesen odatették magukat, Riley még tökösebb volt, és megtett mindent azért, hogy megvédje a családját, és a barátait, kollégáit. Jennider Love Hewitt pedig lubickolt a szerepben, nagyon illet hozzá ez a karakter. Ráadásul csak most szembesültem, hogy a sorozat előtt készült egy film is, amely ugyanezt a címet kapta, ráadásul Jennifer Love Hewitt ott is a főszereplő, és még itthon is leadták. Hamarosan meg is nézem, az tuti. :)

Végezetül a vendégszereplőkről is szeretnék szót ejteni, hisz ez is a sorozat erősségéhez sorolható. Bár valóban érezhető volt a második évadban, hogy kevesebb szerepet kap a masszás, ügyfelekből nem volt hiány. Körülbelül két éve nézek rendszeresen sorozatokat, és öröm volt látni ennyi ismerős arcot. Akit mindenféleképpen ki szeretnék emelni, az Josh Hopkins, akinek a karektere felajánlott Riley-nak 50.000 dollárt, ha lefekszik vele. Ez is egy érdekes szituáció volt, nem gondoltam, hogy Riley belemegy, de megtette, és ahogy várható bűntudata volt emiatt. Mondanom se kell, jó jelenetek voltak ezek. :)


Értékelés: 7/10.
Összességében azt mondhatom, hiányozni fog a sorozat. Volt egy kis cliffhanger a végén, konkrétan úgy ért véget, ahogy az első, csak ez esetben nem Kyle-ért jöttek a rendőrök, hanem vagy Riley-ért, vagy a tűz miatt. Szerintem nem túl zavaró ez a kis cliffhanger, szerencsére nem akkora, mint például a Star-Crossed esetében, így nyugodtan ajánlom megtekintésre a sorozatot, elsősorban azoknak, akik szeretik Jennifer Love Hewitt-ot. :) Én egyébként úgy könyvelem el magamban a folytatást, hogy végül minden rendbe jön, miután leégett a szalon, úgy gondolom, hogy nem építették újjá, és mindenki tisztességes állásba kezdett bele.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés