2015. április 10., péntek

Pilotkritika: One Big Happy

Rettentő nagyot csalódtam a pilotban.

Számomra az évad egyik legjobban várt újonc komédiája kétségkívül a One Big Happy volt, és eddig sajnos a legnagyobbat pont ebben kellett csalódnom. Nem mondom azt, hogy nézhetetlen volt a pilot, de nem is sok választja el ettől a kategóriától. A legtöbb jelenet inkább volt kínosan gyerekes mintsem vicces, és a szereplők sem voltak a toppon. Pedig Elisha Cuthbert-től a Happy Endings után sokkal többet vártam volna. Jelen helyzetben pedig még abban sem vagyok biztos, hogy folytatom-e valaha a sorozatot, hiszen annyi más széria van, amire időt kellene már szakítani...


Nagyon sajnálom, hogy ennyire rossz lett a kivitelezés, pedig az alapötlet nagyon is egyedi: Lizzy (Elisha Cuthbert) és Luke (Nick Zano) évek óta legjobb barátok, majd mikor már mindketten közelítenek a 30 felé, és egyikőjüknek sem volt még kvázi komoly kapcsolata, belevágnak közösen a babaprojektbe. Ám nem mint egy pár, hiszen Lizzy leszbikus, hanem ezek után is barátok maradnak, csupán közösen fogják nevelni a gyereküket. Mikor pedig a baba összejön, ekkor toppan be Prudence (Kelly Brook) az életükbe, Luke-ot pedig annyira elvarázsolja a nő, hogy pár napos ismeretség után összeházasodnak. Ezek után nyilvánvalóan változik a felállás, és a születendő gyermeket már hárman fogják nevelgetni. Addig is van kilenc hónapjuk arra, hogy egy kicsit összecsiszolódjanak.


Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Ha csak az alapsztorit veszem figyelembe, sokáig nem is értettem, hogy az NBC miért halasztotta midseasonra a sorozatot, látva az első részt azonban már egyáltalán nem csodálkozom. Tényleg sajnálatos, hogy ilyen felemás lett a végeredmény, hiszen Nick Zano és Elisha Cuthbert szerintem nagyon jó színészek, de a karaktereik rettentő gyerekesek, és a legtöbb poén sajnos erre épül, éppen ezért a rész felénél már ott tartottam, hogy lekapcsolom, de végül csak kitartottam.

A mellékszereplők is totál érdektelenek, pedig mindig is bírtam az olyan beszólogatós és sokszor negatív hangnemű karaktereket. Itt is van egy ilyen személyiség, de valahogy még ő sem tudta számomra megmenteni a show-t. Egyedül Prudence volt kissé érdekes, de őt egyszer hol hülyének próbálták beállítani, hol pedig okosnak, ez a kettősség pedig nagyon nem volt okés.

Értékelés: 4/10.
Ha ennyire gyenge volt a pilot, akkor kérdem én, van-e értelme esélyt adni a folytatásnak? Erőteljesen gondolkozok azon, hogy én itt és most kaszálom a sorozatot, de annyira várós volt, és az egyedi alapsztorinak köszönhetően, szerintem egyszer még bepróbálkozok majd vele, de az biztos, hogy nem mostanában lesz. Ráadásul nem egy olyan esetről hallottam már, hogy a rossz pilot után egész jó kis sorozat kerekedett ki végül. Egyelőre azonban inkább megnézem a The Fosters második évadát.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés