2015. június 30., kedd

Súlyos balesetet szenvedett Rékasi Károly!

A színész ma délután balesetezett motorjával.

Délután óta attól hangos a sajtó, hogy a Barátok közt egyik meghatározó szereplője ma délután Budapesten, a XXII. kerületi Háros úton előzésbe kezdett, ám az előzni kívánt gépjármű sofőrje váratlanul a motor elé hajtott, melynek következtében a szemtanúk szerint a színész lerepült a motorról... Nem sokkal ezután a sorozat sajtósa, Böjte Piros is kiadott egy közleményt, melyben megerősítették a baleset hírét, valamint azt is elárulták, hogy a Honvéd Kórházba szállították Rékasi Károlyt, a súlyos sérülési következtében lélegeztetőgépre kapcsolták. További információkat azonban a család kérésére azonban egyelőre nem adtak. A Blikk információi szerint főleg fej- és gerincsérülést szenvedett a színész, az pedig csak holnap dől el, hogy szükséges-e műtéti beavatkozás vagy sem.

Kép forrása: RTL Sajtóklub/Nagy Botond

A ma esti Fókuszban is szó volt a balesetről, melyben elárulták, hogy Károlynak pont a mai napon kezdődött el a szünete, hiszen ma délelőtt forgatta le utolsó jelenetét a sorozatban. Ez egyben azt is jelenti, hogy balesete jelenleg a forgatást nem érinti. Azt azonban még természetesen nem tudni, hogy a nyári szünet után mikor és hogyan tud majd munkába állni Bartha Zsolt megformálója.

Ha van valami konkrét friss és persze megbízható a színész állapotával kapcsolatban, arról feltétlen beszámolok, akár itt, akár a sorozattal foglalkozó Facebook oldalon.

Addig is nem maradt más hátra, minthogy innen is mihamarabbi és teljes gyógyulást kívánok Rékásai Károlynak, a családnak pedig kitartást!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés