2015. augusztus 26., szerda

Jane the Virgin: Az első évadról

A cliffhangertől eltekintve egy egész jó kis évad kerekedett ki végül.

Bár télen sort kerítettem a Jane the Virgin első évadának első felére, valahogyan mégsem sikerült kritikát is írnom róla, magam sem tudom, hogy miért, hiszen az első kilenc epizód egyértelműen lenyűgözött minden szempontból. Ezzel nem azt mondom, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül láttam az egészet, és semmi kivetnivalót nem találtam benne, mert bizony vannak hibái a sorozatnak, mégis annyira szerethető az egész légkör a negatív karakterek ellenére is, hogy még most, kritika írás közben is fülig ér a szám. :) Szóval, az első kilenc epizód után reméltem, hogy a folytatás is legalább olyan jó lesz, szerencsére ez a kívánságom teljesült, sőt mi több talán még jobbak is lettek, főként a szerelmi négyszög hanyagolása miatt.


Még mielőtt bármi konkrétumot írnék, ki kell emelni a színészi játékot, ami véleményem szerint brutál erős, a színészek a drámaibbtól kezdve a komikus jelenetekig végig helyt állnak. Különösen igaz ez Gina Rodriguez-re, aki egyértelműen megérdemelte az a Golden Globe díját, az ő játékán láttam igazán azt, mennyire élvezi azt, amit csinál, ez pedig mindenféle szempontból csakis előnyös lehet. A Golden Globe-ra pedig kicsit visszatérve én azt szűrtem le a szereplőkről, hogy egy emberként örültek Gina sikerének, ami arra enged következtetni, hogy a csapat valóban összekovácsolódott a munka során.

Figyelem, ezentúl egy icipicit Spoileres leszek.


A romantikus részt is rendkívül pozitívan tudom értékelni, hiszen ha csak a szerelmi háromszög, vagyis pontosabban négyszögre gondolok, nem húzták el a végtelenségig az egészet, nagyon helyesen Jane még az évad közepén szakított vőlegényével, és úgy döntött, hogy ad egy esélyt Rafaelnek. Az ezt követő részek véleményem szerint még jobbak is voltak, ugyanis imádtam azokat a jeleneteket, amikor is Jane és Rafael jobban megismerkednek egymással, aminek ugyan voltak árnyoldalai is, ám még ekkor is a lehető legjobban kezelték az írók az egészet. Hogy egy kis konkrétumot is mondjak, egyáltalán nem bántam, amikor Rafael ellökte magától a lányt, hiszen akkor a kettőjük története kissé belassult, de mellette az összes többi szál pörgött ezerrel. Gondoljunk csak Rafael és Jane családjára, de mondhatnám akár Petrat is, aki sokkal komplikáltabb karakter lett, mint akinek az elején megismerhettünk, éppen ezért a végére nemcsak, hogy megértettem egyes cselekedeteit, de még valamilyen szinten meg is szerettem a karaktert, remélem a második évadban is nagy szerepet szánnak majd neki a készítők.

Egyedül Michael-t nem sikerült túlságosan megkedvelnem, amihez nyilván az is közrejátszott, hogy eleve a színész, Brett Dier is kissé unszimpatikus számomra, de amit az évad elején művelt, az nekem inkább szánalmas volt, mintsem, hogy sajnáljam, amiért Jane lapátra tette. Ezután jött ám a csavar, hiszen amikor már szingli volt, megmutatta az önzetlenebb oldalát is, aminek köszönhetően már elviselem a karaktert, de annak semmiképpen sem örülnék, ha Jane végül ismét összejönne vele...


Michael-el tulajdonképpen le is rendeztem a negatív részt, ám nem tudok elmenni szó nélkül az évadzáróban történt események mellett. Azzal természetesen tisztában voltam, hogy az évad közepén lezárt Sin Rostro-s szál korántsem ért még véget, ám nem számítottam rá, hogy pont amiatt fog visszatérni a bűnöző, amiért megtette. Nagyon remélem, hogy ezt a cliffhangert, még a második elején fel fogják oldani, hiszen Jane igenis megérdemli a boldogságot!

Értékelés: 9/10.
Mint azt említettem, bár voltak hibái a sorozatnak, ettől függetlenül a kilenc pontot mindenképpen megérdemli, én pedig sok szeretettettel ajánlom nektek a sorozatot megtekintésre. Mivel a második évad csak Október 12-én fog debütálni, van még másfél hónap arra, hogy behozzátok a lemaradásotokat. Azért arra mindenképpen figyelmeztetnék mindenkit, hogy mivel a sorozat egy telenovellán alapul, ezért vannak benne telenovellás elemek és fordulatok bőven, mégis szerintem ez teszi igazán különlegessé a szériát. :)

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés