2016. január 9., szombat

One Tree Hill (Tuti gimi): A kilencedik és egyben utolsó évadról

Rettentően fog hiányozni a sorozat.

Számomra is eljött a nagy búcsúzás ideje, hiszen miután az RTL Klub január első hetében leadta az utolsó epizódot is, egy gyors és intenzív dara keretén belül, körülbelül három nap alatt végignéztem ezt a tizenhárom részt. Nos, az utolsó etap egy kicsit komorabb hangulatot vett, mint amit megszokhattunk, amin egy kicsit meglepődtem, aggodalomra azonban semmi gond, hiszen végül minden szálat a lehető legjobban elvarrt a zseniális showrunner, Mark Schwahn.

Őszintén szólva kevés olyan sorozat van, ami képes ennyi fajta érzelmet kiváltani belőlem, mint a One Tree Hill, ráadásul gyakran előfordult az az eset, hogy egy részen belül egyszerre tudtam nevetni és bizony voltam szomorú is. Hihetetlen, hogy kilenc év után sem unalmas egyetlen karakter élete sem, arról már nem is szólva, hogy mennyire együtt lehet érezni a szereplőkkel. Persze nem hazudok, voltak hullámvölgyei a szériának (az ötödikre például ez különösen igaz) a kilencedik és egyben utolsó szezon azonban egyáltalán nem tartozik ide, annak ellenére, hogy bizony most több olyan szál volt, amivel nem különösebben értettem egyet.


Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Ahhoz képest, hogy csak tizenhárom részből állt az utolsó szezon, rengeteg minden történt a főbb szereplőkkel, pörögtek az események ezerrel. Ezúttal is a leginkább Brooke sztorija fogott meg a leginkább, hiszen szegény lány sokat szenvedett már az elmúlt évek során, aztán ahogy kikerült Lucas és Peyton a képből, tulajdonképpen az élete is jobbra fordult, köszönhetően Juliannek. Bár mindig is nagy Leyton rajongó voltam, és valószínűleg az is maradok, ettől függetlenül el kell ismernem azt, hogy a távozásuk csakis jót tett Brooke számára. Örültem annak, hogy végül összejött a baba nekik, ráadásul nem is egy, az ikrek által pedig annyira hétköznapi problémákat éltek át, ám ez engem egyáltalán nem zavart, sőt mi több, öröm volt látni, hogy hogyan is csiszolódnak össze egy családdá. És ha ez nem lett volna elég, még a kávézó körül is akadtak teendők, a csodálatos Chelsea Kane által megszemélyesített Tara igazén méltó vetélytárs volt. Eleinte imádtam a piszkálódásokból született jeleneteket, ám a vége felé Tara már átesett a ló túloldalára, így Brooke kiborulása teljes mértékben hiteles volt. Egyedül Xavier hirtelen szabadulásával nem tudtam mit kezdeni, Nathan elrablásával így kaptunk szerintem épp elég erőszakosabb jeleneteket, szerencsére azonban csak kevés idő ment el Quentin gyilkosával, és a végkifejlettel sem volt semmi baj.


A legdrámaibb szálat ezúttal egyértelműen Haley és Nathan kapta. Egyrészt nem értem, mi szükség volt elraboltatni Nathant, amikor az utolsó évadról beszéltünk, és így csak kevés boldog jelenetet kaptunk a Naley párosból, másrészt viszont egy annyira hihető sztorit sikerült kreálni az elrablás mögé, na meg a kiszabadítós epizód is elképesztően jó volt. A kiszabadítás kapcsán pedig Dan is megkaphatta a megbocsájtást, de erről majd egy külön bekezdésben. Szóval, mindent összevetve sok-sok pozitívum írható az elrablásos szálhoz, annak ellenére, hogy néhány jelenet igen nyomasztó lett, éppen ezért nem haragszom az írókra, hogy végül meglépték ezt a lépést. Arról nem is beszélve, hogy ezáltal Bethany Joy Lenz ismét bebizonyította, mennyire jó színésznő is.

A sorozat harmadik főszereplő párosa ugyebár Quinn és Clay, akik ezúttal sajnos egy igencsak unalmas szálat kaptak. Ez az alvajárós rész az elején még érdekes is volt, ám amikor kiderült, hogy mi áll a háttérben, nos elég vegyes érzéseim támadtak. Nem értettem miért kellett ezt a van egy gyerekem, akiről eddig nem is tudtam dolgot bevetni, bár a kreátorok javára legyen írva, hogy meg lett alapozva az egész, és nem egy telenovellás húzással vették elő a kisfiút. Csakhogy Clay problémáival Quinn szerintem nagyon a háttérbe szorult, éppen ezért hiába volt cuki a kis Logan, ezt az egész szálat úgy ahogy van, ki is hagyhatták volna...


Dan visszahozása is jót tett a sorozatnak, aki annyira önzetlen tetteket vitt véghez az évad során, aminek köszönhetően nemcsak a szereplők többsége, hanem én is megtudtam bocsájtani neki, ami különösen nagy szó, hiszen körülbelül már az első perctől fogva utáltam a karaktert. A legnagyobb karakterfejlődés egyértelműen nála tapasztalható. Az évad legjobb két része egyértelműen a kiszabadítós és az őt búcsúztató rész volt, a halálakor bevallom, én is elmorzsoltam egy pár könnycseppet...

És akkor végezetül nem szabad megfeledkezni a mellékszereplőkről sem, akik szintén vitték előre a sztorit. Először is, jár a nagy pacsi a készítőknek, amiért Mouth ilyen komoly témát kapott, a sminkeseknek pedig azért, amiért ilyen jól el tudták "torzítani" a színészt. Brooke szülei is megérdemlik az említést, ahogyan a néhány vagy akár több jelenet erejéig visszatérő régi veteránok is, mint Lucas, Nathan édesanyja Deb, Skills vagy akár Chris Keller. Nagyon jó volt őket újralátni. Ja, és Chris Keller kapcsán a Chase-el közös jelenetein hatalmasakat nevettem. :)


Értékelés: 8/10.
Hűha elég hosszú kritika lett, de mindez kikívánkozott belőlem, hiszen mégiscsak ez az utolsó kritika a sorozat kapcsán. Még mindig hihetetlen, hogy véget ért a nagy utazás számomra is, és kénytelen vagyok elengedni Tree Hill lakóinak a kezét. A sorozatzáró rész pedig szerintem tökéletes lett, dühös is vagyok az RTL-re, amiért több mint tíz percet kivágva adták le itthon, éppen ezért az utolsó rész megnézését feliratosan ajánlom. Az biztos, hogy ez is egy olyan meghatározó sorozat marad a számomra, mint a Glee vagy a Charmed, a közeljövőben pedig biztosan újból megnézem majd az elejétől.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés