2016. május 1., vasárnap

Helyzetjelentés 2016: NBC

Tavalyhoz hasonlóan idén is megtartom ezt a Cikksorozatot a blogon, amelyben be fogok számolni az Amerikai országos csatornák sorozatainak állapotáról, hogy pontosan melyek vannak már berendelve az újabb szezonra, melyeket kaszáltak időközben, valamint azt is megsaccolom, hogy mely szériák vannak biztonságban, vagyis a 2015/2016-os évadban is számíthatunk-e belőle új részekre, avagy sem.
A Cikksorozat további részei: The CW - ABC - FOX - CBS

Kicsivel több munkám volt a poszt megírásával mint eddig, ugyanis az NBC kínálatából jelen pillanatban egyetlen egy sorozatot sem nézek - csak a Telenovela, Superstore és Crowded van tervbe véve - éppen ezért a nézettségüket sem követtem olyan szinten nyomon, mint az előző három csatornánál. A számokat elemezve egyébként sajnos ugyanaz a helyzet, mint a FOX-nál, tavalyhoz képest kissé visszaesett a sorozatok nézettsége, így nem ártana igazán jó pilotokat berendelni majd az upfrontson.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


BLINDSPOT (REJTJELEK)
A szép kezdés ellenére folyamatosan veszített nézőtáborából az érdekes alapsztoriból kiindulva pedig nagy valószínűséggel nagyobb sikert várt volna a vezetőség. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen az elmúlt hetekben beállt egy szintre a The Voice nézőit pedig úgy ahogy megtartja, és ez különösen a 18-49-es korosztályra igaz, éppen ezért már meg is kapta a második évados berendelést. Arra azért kíváncsi leszek, hogyha jövőre kikerül a tehetségkutató mögül, akkor önmagában hogyan fog majd teljesíteni.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


CHICAGO FIRE (LÁNGOLÓ CHICAGO)
Jelen pillanatban a csatorna legnézettebb műsorai közé tartozik, mind az össznézettségben, mind pedig a 18-49-es korosztályban szép számokat hoz, utóbbi kategóriában pedig rendszerint megközelíti a 2.0-ás rattingot, ami a mostani adatokból kiindulva igencsak szép teljesítménynek mondható. A vezetőség természetesen már be is rendelte a soron következő ötödik évadot.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


CHICAGO MED
A pilothoz képest továbbra sem csökkent a sorozat iránti érdeklődés, pedig már az évad több mint fele lement már, ráadásul majdnem ugyanannyian nézik mint az utána következő Chicago Fire-t, éppen ezért a csatorna okkal rendelte be a sorozat második évadát.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


CHICAGO P.D. (BŰNÖS CHICAGO)
Remekül teljesít a már veteránnak számító Law & Order: SVU mögött, a csatorna kínálatát nézve a legnézettebb szériák közé tartozik, sőt mit több, már az ismétlése is nézettebb, mint például a Grimm, igaz mivel más napokon futnak ezért pontos összehasonlításba nincs értelme belemenni. A Chicago P.D. tehát továbbra is nagyon jól teljesít, így a negyedik évados berendelést megérdemelten kapta már meg.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


CROWDED
Hiába hoz egészen kielégítő adatokat a maga picit több mint négymilliós össznézettségével, és az egyhez közeli 18-49-es rattingal, ezt a Superstore is vígan hozta csütörtökönként, utóbbinak pedig nem volt felvezetése, míg a Crowded azon a napon fut, amikor a nagyon nézett Little Big Shots gyerek tehetségkutató is képernyőn van, éppen ezért felvezetés nélkül még szerényebb számokat produkálna. Véleményem szerint a csatorna fejesei választani fognak közte és az előtte adásba kerülő The Carmichael Show között, és szerintem utóbbi fogja túlélni a tévés évadot mivel egy picit jobban teljesít valamint a kritikai visszhangja is sokkal jobb. Persze ha csak a nézettséget veszem figyelembe, akkor eléggé kétesélyes a dolog.

Berendelési esély: 50 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


GAME OF SILENCE
Még egy hónapja sincs, hogy elrajtolt a széria, mégis a negyedik epizód után már most kijelenthető, hogy a drámai sorozatok közül a Game of Silence teljesít a legrosszabbul, Jennifer Lopez szintén újonc sorozatát kétszer ennyien nézték, ami ugyebár szinten ebben a sávban futott, éppen ezért nagyon kevés az esély a túlélésre...

Berendelési esély: 10 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


GRIMM (GRIMM)
Az igazat megvallva sosem tartozott a legnézettebb szériák közé, azonban már évek óta stabil nézőtáborral rendelkezik, hiszen továbbra is hozza a három és négymilliós össznézettséget, ha pedig egy sorozat nézettsége nem csökken az már jó előjelnek mondható, éppen ezért már meg is kapta a hatodik évados berendelést, sajtóértesülések szerint azonban könnyen lehet, hogy ez egyben befejező etap is lesz...

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


HEARTBEAT
Az előzetes alapján Grey's Anatomy-ra hajazó széria kicsivel több mint egy hónapja rajtolt el, az eddigi nézettségi adatok alapján pedig az már kijelenthető, hogy az amerikai nézők egyáltalán nem haraptak rá. Első ránézésre még elfogadhatónak is tűnik a három és négy millió között mozgó össznézettség, pláne annak fényében, hogy felvezetés nélkül produkál ennyit a kórházas széria, mégis az ugyanebben a sávban futó The Mysterius of Laura majdnem dupla ennyi nézőt vonzott, a csatornának pedig már így is van egy kórházas sorozata a Chicago Med személyében, éppen ezért nem sok esélyt látok a folytatásra.

Berendelési esély: 30 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


HEROES REBORN (HŐSÖK: ÚJJÁSZÜLETÉS)
Minden-bizonnyal a vezetőség már rég megbánta, amiért felélesztették a Heroes-t, hiszen már a premierje sem hozott olyan nagy számokat, amit reális esetben elvárt volna az ember, az évadzáró epizódra pedig teljes mértékben megfeleződött a rajongói tábor, éppen ezért bár több külföldi oldal is úgy véli, hogy nem lesz már folytatás, hivatalosan kaszát tudtommal még nem kapott a sorozat, ettől függetlenül tényleg rettentő kevés esély van a túlélésre.

Berendelési esély: 20 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LAW & ORDER: SVU (KÜLÖNLEGES ÜGYOSZTÁLY)
Különösképpen nem szeretnék foglalkozni a sorozattal, legyen elég annyi, hogy továbbra is nagyon jól teljesít a csatorna veterán szériája, ráadásul ahogy azt már említettem, a Chicago P.D.-vel jó párost alkotnak,  éppen ezért már meg is kapta a soron következő tizennyolcadik évados berendelést.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


SHADES OF BLUE
Végig tisztességesen teljesített Jennifer Lopez sorozata, az egész évad alatt kiegyensúlyozott volt nézettsége, továbbá a The Blacklist nézőit nagyon szépen megtartotta, éppen ezért a csatorna fejesei sem gondolkodtak sokáig a további sorsával kapcsolatban, és már réges rég megkapta a második évados berendelést.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


SUPERSTORE
Bár kissé hullámzóan teljesített a sorozat első etapja, alapvetően mégsem hozott rossz számokat, pláne ha azt az igencsak fontos szempontot is szemügyre vesszük, hogy végig felvezetés nélkül volt képernyőn, éppen ezért még az évadzáró epizód adásba kerülése után rögtön meg is kapta a második évadra szóló berendelését.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


TELENOVELA
Eléggé szokatlan tematikájú sorozatban tért vissza Eva Longoria a képernyőre, és miután megnéztem az első két részt, rögtön az volt a benyomásom, hogy eléggé megosztó lesz a sorozat, ami tulajdonképpen igaz is, éppen ezért nem lepődtem meg az alacsony nézettségén. A tulajdonképpen rossz számok ellenére nem hullámzott a nézettség az évad alatt, vagyis a törzsrajongók kitartottak a széria mellett, ettől függetlenül nagy bánatomra nem sok esélyt látok a berendelésre.

Berendelési esély: 30 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


THE BLACKLIST (FEKETELISTA)
A kezdetekhez képest ugyan kissé visszaesett a sorozat nézettsége, ettől függetlenül még vígan a legnépszerűbb szériák mellett foglal helyet a csatorna palettáján. Mind az össznézettségben, mind pedig a 18-49-es korosztályban jól teljesít, éppen ezért a harmadik évados berendelést megérdemelten kapta meg.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


THE CARMICHAEL SHOW
Ugyan továbbra is hétről-hétre esik a nézettség, és csak egy hajszálnyival teljesít jobban, mint az utána futó Crowded, ettől függetlenül még mindig nagyobb esélye van a berendelésének, hiszen a kritika igencsak élteti a szériát, míg a másik egyáltalán nem jön be a szakmának, az alapsztorit nézve pedig valahol érthető.

Berendelési esély: 70 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


THE MYSTERIES OF LAURA (LAURA REJTÉLYEI)
Köztudott, hogy tavaly is csak azért kapott berendelést a sorozat, hogy az akkori újoncok közül legalább egy túlélő legyen, hiszen a többit kaszálták. A megmentést a rajongók pedig meg is hálálták, ugyanis a második évad is hozta a tavalyi számokat, annak ellenére, hogy kissé megreformálták a sorozatot. Ennek ellenére a berendelése a továbbiakban is erőteljesen kérdőjeles, hiszen a csatorna kínálatát nézve valahol középen kullog, és a legtöbb drámai szériát már berendelték, így a nagy kérdés az, hogy lenne-e hely neki ősszel is vagy sem. A berendelési esélyt természetesen csakis a nézettségi adatok alapján adom meg.

Berendelési esély: 60 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


THE PLAYER
Már a premierkor sem nyitott túlságosan nagy nézettséggel, az évadzáróig pedig egyre többen elpártoltak a showtól, egyes egyedül csak a Game of Silence teljesít rosszabbul, ám már ez sem elég a megmenekülésére. A főszereplők szerint a csatorna már lezártnak tekinti a szériát, ám hivatalosan egyelőre még nem lett kaszálva.

Berendelési esély: 0 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


TRUTH BE TOLD
Komédiák közül a leggyengébben teljesítő újonc széria egyértelműen a Truth be Told volt, ami olyan rosszul teljesített, hogy a dupla részes évadzáró epizódot is csak karácsonykor merték leadni. Ezek után szerintem nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy egyáltalán nincs esély a túlélésre, sok helyen már így is befejezettként írnak a showról, holott hivatalos kaszát még nem kapott.

Berendelési esély: 0 %

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


UNDATEABLE (MEGDÖNTHETETLEN)
Sosem volt túlságosan nézett a show, ám a csatorna vígjátékai közül mégiscsak kitűnik, hiszen a harmadik évad összes epizódja élő adásként került képernyőre, ami össznézettségben még úgy ahogy elfogadható ám mindenekelőtt stabil számokat hozott, addig a 18-49-es kategóriában már nem ilyen fényes a helyzet. Ettől függetlenül szerintem igenis van esély a negyedik évados berendelésre, egyrészről a különleges műfaja miatt, másrészt pedig helykitöltő szerepként kitűnően pozicionálhat egy 10-13 részes etapként.

Berendelési esély: 50 %

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés