2016. augusztus 31., szerda

Nyárértékelés 2016

Idén nyáron sem maradhat el az összegzés.


Csakúgy mint 2014-ben vagy 2015-ben, afféle cikksorozat gyanánt idén sem maradhat el eme poszt, amikor is elárulom nektek, hogy a nyár folyamán mely sorozat, film, könyv illetve zene fogott meg a leginkább, legfőképpen azzal a céllal, hogy ezáltal ti is rátaláljatok a szóban forgó alkotásokra.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB NYÁRI SOROZAT: BARRACUDA

Idén nyáron egyetlen olyan sorozatot sem néztem, aminek a premier epizódjai a legforróbb hónapokban lennének, ez alól egyedül az ausztrál széria, a Barracuda a kivétel. Ebből adódóan bár nem volt ellenfele, mégis okkal szerepel a kategória győzteseként, hiszen már az első résszel levettek a lábamról. A napokban a folytatást is sikerült megnéznem, ami sajnos már nem nyűgözött le ennyire, ettől függetlenül kellemes emlékként marad meg számomra ez a minisorozat. Oh, és persze kritikát is írók róla hamarosan. :)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB DRÁMAI SOROZAT: THE 100

Tavalyhoz képest idén jóval kevesebb sorozat pótlására volt időm, a szuperhősös sorozatok például teljesen kimaradtak a látókörömből, de erről majd holnap fogok bővebben írni a már szokásosnak mondható nyári dara értékelő posztban. Annyit azonban elöljáróban elárulhatok, hogy az eddig látott szériák aktuális évadjai többségben valamilyen szinten csalódást okoztak, és ez alól a The 100 sem kivétel. Persze nem kell ilyen negatívan a dolgokhoz állni, továbbra is nagyon szeretem a sorozatot, és tulajdonképpen a harmadik etap is remek volt, hiszen WTF fordulatokból ezúttal sem volt hiány, csak a korábbi évadokhoz képest idén kissé gyengébb szintet ütöttek meg az írók. Legkésőbb a jövőhéten mindenképpen írok majd egy hosszabb értékelést.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB VÍGJÁTÉKSOROZAT: FAKING IT (SIMLIS SPINÉK)

A tegnap megírt harmadik évados értékelést követően szerintem nem meglepő, hogy miért is a Faking It-re esett a választásom. Két év kellett ugyan hozzá, de mostanra értek be az írók ahhoz, hogy egy igazán szerethető etapot hozzanak össze, ami egyszerre volt vicces ugyanakkor komoly na és persze a kínos szituációk sem maradhattak el a történet során. Véleményem szerint méltóságteljesen búcsúzott a sorozat az utolsó pillanatig kitartott rajongóktól. Nagyon fog hiányozni...

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB FILM: THE 5TH WAVE (AZ 5. HULLÁM)

A filmek már rég nem játszanak olyan fajsúlyos szerepet az életemben, mint korábban, ezért is lepődtem meg annyira, hogy jobban belegondolva összesen hét filmet néztem meg, míg tavaly azt hiszem egyet sem. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Az 5. hullám tetszett a legjobban, még annak dacára is, hogy a könyvhöz képest több változás is tetten érhető volt, a fő vonalhoz azonban szerencsére nem nyúltak hozzá, és különben is, már csak a gyönyörűséges Chloë Grace Moretz is megéri egy esélyt adni a filmnek, akinél tökéletesebbet nem is találhattak volna Cassie szerepére. :)

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB KÖNYV: RICK YANCEY - AZ ÖTÖDIK HULLÁM

Nyugalom, ez nem deja-vu és még véletlenül sem ismétlődés, valóban kétszer foglal helyet Az ötödik hullám a Nyárértékelő posztban, hiszen a könyv még jobban belopta magát a szívembe, mint a film. A trilógia első része egészen egyszerűen maga volt a tökély. Rick Yancey egy tökéletes disztópikus világot kreált meg, amiben a a remény és a bizalom valóban rendkívüli luxuscikknek számít. A szerethető karakterek, érdekes látványvilág na és természetesen a fordulatos cselekmények mind hozzájárult ahhoz, hogy az elejétől a végéig szó szerint lekössön a könyv. Én tehát szívből ajánlom elolvasásra, még annak ellenére is, hogy a második rész már közel sem volt ennyire tökéletes. Mindenesetre már repesve várom a harmadik és egyben befejező kötet megjelenését.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


LEGJOBB ZENE: SHAWN MENDES - TREAT YOU BETTER

Mivel egyre nagyobb zeneevő vagyok, és az Évértékelő cikksorozat során is már külön cikket kapott a zene, ezért mostantól a Nyárértékelés során is ki fogok térni erre a kategóriára. Bár nem vezetek feljegyzést, hogy egy adott dalt mégis hányszor hallgatok meg, azt azért bátran állíthatom, hogy Shawn Mendes slágere csendült fel a legtöbbször a gépemen a nyár folyamán, amit ide kattintva ti is meghallgathattok. Sok hozzáfűznivalót nem szeretnék hozzá, a dal és a hozzákészült videoklip is egyszerű ugyanakkor nagyszerű, és nem utolsósorban fülbemászó.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


A NYÁR NŐI FELFEDEZETTJE: REBECCA BREEDS (THE ORIGINALS)

Bár a legjobb drámai sorozatról éppen-csak lecsúszott a The Originals, Rebecca Breedsnek hála valamilyen formában mégis itt szerepelhet a sorozat. Míg az általa megformált Aurora az idő előrehaladtával egyre csak idegesítőbb lett, addig Rebecca színészi képessége szerintem egyre csak fejlődött, így egy kicsit paradoxon helyzet állt elő, a nyár női felfedezettje kategóriában mégiscsak őt hirdetem ki nyertesként. Ezentúl biztosan oda fogok figyelni a karrierje alakulására, és kíváncsian várom, hogy mely másik sorozatban tűnik fel ismét.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png


A NYÁR FÉRFI FELFEDEZETTJE: CHIS WOOD (CONTAINMENT)

Bevallom, ezúttal kénytelen vagyok egy kis csaláshoz folyamodni, Chris Wood ugyanis egyáltalán nem ismeretlen számomra, anno még a The Carrie Diaries második évadában fedeztem fel. Ám akkoriban elsősorban a történet miatt figyeltem fel rá - sokkal jobban illet Carrie-hez, mint Sebastian - addig a Containment első részében már sokkal inkább a színészi alakítása miatt vált számomra a figyelem középpontjává, éppen ezért örülök neki, hogy a Supergirl második évadában állandó szereplőként lesz jelen!

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgrf3Oyda-J4SEQ4jGNSZZYh68pdG-om7PgDBTgmrc9Dp_X5WKQjbo91Wb-dmfWhqqmiWKo7yOAYc47afziOa5s1W-28S0t_cu-sOPMFCfUliu3PHo5Qyr_Xjt95fTH6T0ss5q8j7zvvaI1/s1600/bg07.png

Ez volt tehát az én Nyárértékelésem, hozzászólás formájában pedig nagy örömömmel várom a számotokra favorit sorozatokat/filmeket/könyveket. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés